2018

Lassan vége az évnek ... olyan sok minden történt.
Az év azzal kezdődött, hogy elvágtam az ujjam. Már ekkor lehetett tudni, hogy ez nem jó ómen ... aztán folytatódott az epe gyulladásommal és az én további évemet tulajdonképpen ez határozta meg. Hiszen bár a gyulladás elmúlt, de a diéta és az étkezés megváltoztatása folyamatosan jelen van azóta is. És ha kicsit vétek, akkor bizony jelez a szervezetem ... Ami még nekem nagyon megváltoztatott ez az év, hogy nagyon nagy mértékben hanyagolom a húst. A munkahelyemre egy új lány érkezett, aki vegetáriánus és felhívta a figyelmem egy étel szállítóra a vegalife-ra. Mivel nagyon finoman főznek, immár több mint fél éve onnét rendelek a munkahelyemre ebédet. Ezzel hatalmas előre lépést tettem a húsmentesség felé. És ahogy teltek a hónapok, bizony megszokta a szervezetem és most már érzem hogy mennyire megterhelem, ha néha húst eszem. És bizony az epém is hálás érte. A legutóbbi kontrollon nagyon meg lettem dícsérve, tisztult és mintha kisebb lett volna a kövem. Szóval mindenhogy jobb.
Ami még hatalmas dolog volt hogy ebben az évben végre elmentünk külföldre nyaralni. Augusztusban sátorozni voltunk Olaszországban. A gyerekek először fürödtek a tengerben, először voltunk tenger parton ... hatalmas élmény volt. Utazni 8-9-11 órát :) együtt közösen, sátorozni, esőben. Viharos tengerben fürdeni ... annyira nagy élmény volt, hogy még lélekben nem is sikerült még mindig haza érnem. Alig várom, hogy újra menjünk. Remélm - én nagyon azon leszek - lesz még rá alkalom.
És az év vége sem volt eseménytelen ... Apa decemberre meglepett minket egy vakbélgyulladással. :/ Jó móka volt. Hétfőn rosszul lett, gyomorrontásra gyanakodtunk, aztán mivel keddre sem múlt, elment orvoshoz és még aznap este meg is műtötték. Kalandos volt ... megoldani mindent egyedül ... apa viszont egy hónapos szabadságra ment ... jókor jött a karácsony. :)
Szóval nem volt eseménytelen és bár életünk eddigi legnagyobb élménye volt ez a nyaralás, mégis alig várom hogy vége legyen az évenek ... remélve a következő könnyebb lesz.
Sokminden történt még ... de majd szép sorban.
És még év vége előtt egy tetkóval is gazdagabb lettem. Amit imádok, mert az első közös külföldi nyaralásunk emléke ... amin még lélekben mindig ott vagyok ...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

És elkezdődött ...

Hazajönni egyedül először