Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2016

És elkezdődött ...

Pedig olyan bizakodó voltam. Tényleg. Úgy éreztem, minden megvan, fel vagyok készülve, mindennel elkészültünk időre. Csak egy valamivel nem számoltam ... a gyerek lelkével. történt ugynis, hogy minden ok volt. Reggel kelés (mondjuk én már olyan izgatott voltam, hogy 3tól nem tudtam aludni) mindenki felkelt időben, Maja reggelizett is, kaptak kakaót, mindenki felöltözött rendesen, időben elindultunk. Volt idő mindenre. Kényelmesen sétáltunk az oviba, Jana örült, aztán séta a hévhez. Beszélgettünk. Többek között arról, hogy Maja felvételizni fog, van e kedve elmenni másik suliba, milyen lesz a felévteli, kell e elmenni stb. MInden kellemes, idilli. Oda értünk. Maja terme nyitva volt, sokan voltak már ott. Puszi, és mentem Erikkel, akinek akkor nyitották a termét, bementünk és tanakodtunk, hogy hova is üljön. Még kevesen voltak, azok közül, akiket szeret, nem is voltak. Maja időnként megjelent, de nem tűnt fel, hogy gond lenne. Aztán leültettem Eriket, odaadtam a pénzt és a bizonyiítván...

Eltelt a nyár

Mérges vagyok. Nagyon eltelt ez a nyár, és mi semmit, de semmit nem csináltunk. Vagyis ez így nem annyira igaz, de azokból a dolgokból, amiket elterveztünk, nem lett semmi. Leginkább fájó nekem, hogy az egy éve a szekrény tetején minden nap fájó szívvel és sok sok boldog emlékkel teli sátrat nézem, és idén nem volt használva. annyira jó volt tavaly a sátrazás, olyan szabad és menő érzés volt, vágytam rá nagyon, újra átélni, újra ott lenni együtt és idén sok minden miatt nem jött össze. Nagyon rossz érzés. Lehet, ha csak egyszer össze jött volna, akkor most nem így éreznék a nyárral szemben. Mert hogy kalandos volt, a gyerekeknek. Minden hétre jutott valami. voltak akrobata táborban, úszó táborban, és maminál és Pimpinél. És voltunk itthon. Velem, 4 hetet, ebből kettőben apa is itthon volt. Ezt is bánom, mert sehova nem mentünk az alatt a két hét alatt sem. Krisztián nem igazán mozdítható, elvan ő ha gépezik, neki más nem kell. Én meg eléggé elfáradtam lelkileg az simét megjelenő ágy...