J&E&M&A&K

hát nem úgy sikerült ahogy terveztem ... Úgy volt, hogy E-nek hat órája van, M-nek pedig 7. Ezért E egyedül jön haza, én itthon várom. Én vártam ... és vártam ... Majd mikor haza kellett volna már érkeznie, hív M. Mondjuk fura volt, mert E-vel úgy beszéltük meg, hogy hív mikor indul, de nem hívott senki. Szóval hív M, hogy most indulnak ... mondom E??? Hát hogy ott van vele ... mert hogy nem bírt engem felhívni, nem vagyok a telefonjában, és ezért nem indult el. De akkor most jönnek. Aztán hív az apjuk, mondom mi van, erre hogy akkor neki volt egy nefogadott hívása ismeretlen számról, akkor az biztos E volt. ... szuper ... semmi nem úgy sikerült ... A legjobb az egészben, hogy persze kinek a felelőssége, hogy jól legyenek beállítva a telefonok ... de én vagyok a barom, hogy ezt is miért nem én csinálom ...

nyilván valami új kezdete is a szeptember. És valami véget ér. Véget ér a kötöttség nélküli élet. MIkor nem kell rohanni, mikor együtt lehetünk, még ha mindenki mást néz is. MIkor nem kell sietni a lefekvéssel, mikor nem kell veszekedni, hogy megcsinálja a házit, hogy bepakoljon. MIkor nekem is elefér, hogy egész napos itthon létük után, elpakoljak a konyhában, mert legalább a tányért kivitték a konyhába. De belefér, mert nem kell rohanni. Belefért a családi nyaralás. Istenem megint milyen jó volt. Ismerős helyen, a megszokott tengerpartunk, a kedvenc kempingünk. Amikor csak mi vagyunk és annyit vagyunk együtt, amennyit 24 órából együtt lehet lenni. A tenger illata, az íze a szánkban, mikor egyetlen gondunk, hogy a tengerpartra vagy a medencébe menjünk. És idén ott volt az első vidámparkos élményünk. Vagy a csodás sétánk Chomaccioban. Aztán volt itthon apa sokat. Naaagyon sokat. De végre új munkahely, új benyomások, új munka, új emberek. Megnyugvás ... reméljük. Aztán jutott idő egy...